5. fejezet

Sziasztok ^^ 

Először is szeretnénk mindenkinek Boldog Karácsonyt és Vodkában Gazdag Új Évet kívánni. Reméljük mindenkinek jól telik a szünet, sok ajándékot hozott a Jézuska :D 

Mi ezt a részt hoztuk nektek így Karácsonyra, reméljük tetszeni fog :)

Puszi: Reneé May és F.

5. fejezet

Vasárnap reggel nyűgösen kezdtem el forgolódni az ágyamban. A telefonomért nyúltam, ami az éjjeli szekrényen volt. Tegnap este... Nem tudtam hová tenni az akkor történteket. Kevin egy óriási bunkó. Hogyha fogadásból történt az egész, akkor egy senki vagyok, a személységem egyenlő a nullával. De Damien egy nagyon jó barátnak ígérkezik. Vagyis, ezt sem tudom pontosan. Mi volt az a "majdnem csók" jelenet? Számomra az előző este egy nagy kérdőjel. Rejtély az egész.

A tavaszhoz nem illő sebességgel fújt a szél, és úgy hangzott, mintha egy orkán menne át a városon. Kinéztem az ablakon, és nem várt látvány fogadott. A házunk előtti, öreg fát majdnem kicsavarta a helyéről a vihar.

-          Uram atyám... - suttogtam, és arra gondoltam, hogy így az Istenért nem mennék utcára, mert a végén elvinne a szél.

Úgy gondltam, hogy még simán visszafeküdhetek aludni...Egy pár percre akartam lehunyni a szememet, de amikor éppen elaludtam volna, megcsörrent a telefonom.

Álmosan levettem az éjjeliszekrényről, és meg sem nézve, hogy ki az, felvettem.

-          Milyen életbe vágó dolgot akarsz mondani? - kérdeztem ásítva, mert úgy gondoltam, csak Merri lehet annyira idióta, hogy reggel felhív, majd elkezd visítozni valamilyen új szerelméről.

De ez a kép rögtön eltört bennem, mikor egy mély hümmögő hangot hallottam. Elképzeltem, ahogyan a fejem fokozatosan bevörösödik, akár az animékben, és tényleg égett a fejem.

-         Annyira nem életbe vágó, szóval nem is muszáj elmondanom... - hangzott Damien mély hangja a készülékből.

-         Ne, ne, ne, ne – ráztam a kezem, közben pedig előrenyúltam a levegőben, mintha utána akarnék nyúlni, de leestem az ágyamról, és körülbelül egy nagy dübörgést lehetett hallani.

-         Te meg mit csinálsz? - röhögte el magát.

-         Ömm, éppen leesek az ágyról, azt hiszem – mondtam halkan.

-         Na, azért hívtalak eredetileg, hogy megkérdezzem, eljössz-e velem egy banda próbára? Hogy megismerd a tagokat... Na? Utána meg elmehetnénk valahová, például vidámparkba? Semmi játszóteres eset... - hallottam a hangján, hogy mosolyog, és én sem bírtam vigyorgás nélkül.

-         Benne vagyok! Úgy is kíváncsi vagyok, kik játszanak ilyen jó zenét – mondtam. - Na meg Perecre.

-         Hú, szerintem ő szívesebben meg akar ismerni, mint te őt... Meg amúgy is, akkor szereznem kell egy bilincset...

-         Minek a bilincs?

-         Hogy odaláncoljam Perecet valahová – röhögött fel. - Szerintem nem szeretnél élesben találkozni vele.

Még beszélgettünk pár percet, majd elköszöntünk, és lementem Anyáékhoz.

-         Jajj, hol voltatok tegnap Kevinnel? - kérdezte Anya.

-         Hát, elmentünk a tóhoz, meg egy rétre... Kellemes volt – mondtam vonakodva.

-         Egyedül voltatok az erdőben? - képedt el Anya.

-         Hagyjad már, megbízható srác – bólintott Apa.

-         Nem mentünk be az erdő részre, csak arra, amerre tisztás van – tisztáztam a dolgot.

-         Rendben. Egyébként a reggelid a konyhában van – mosolygott Apu.

-         Kiderült, hogy az apám tud kedves is lenni... de csak egy témában. Ez a téma meg Kevin.

Általában az apák nem a pasi témában kedvesek, hanem ellenkezőleg. Ilyenkor jönnek szóba a "venni kéne egy puskát", a "hol a patkányméreg", és a "merre lehet rácsot szereltetni az ablakra" témák. Szerintem a miénk egy igazán fordított család.

Megettem a reggelimet, majd újra a szobám felé vettem az irányt. Igazából elég boldog voltam, de az idő lehangolt.

Újra visszaültem az ágyamba, és az ölembe vettem a laptopomat, amin az, az nyílt meg, amit egyszer a RiverMakers információinak megszerzésére használtam. Ez egy fan oldal, ami konkrétan minden lépésüket követi, de én csak a hasznos információkra használtam. De ezen az oldalon hagytam, most pedig egy csomó olyan dolog volt rajta, ami már érdekelt. Például az együttes énekeséről volt egy külön oldal, ahol képeket és információkat írtak a fanok.

"Legújabb közlemény a szeretett énekesünkről, hogy tegnap este látták a városban, amint egy vörös csajjal mászkál a városban. Rossz hír, hogy a cafka az ő kabátját viselte. A legrosszabb pedig az, hogy kaptunk egy képet is, ami nem túl jó minőségű, de elég jól látható, amint összedugják a kis buksijukat. Ez csak egyet jelenthet... Reméljük, hogy az a liba hamarosan elköltözik/meghal/soha többé semmi híre nem lesz/megutálja Damient/vagy valami hasonló...

@DamienBlakefans @DamienBlakeOffical

#Damien #Blake #fans #news #unknowngirl #danger #sadness"

Több se kellett már nekem, rögtön tárcsázni kezdtem. Mekkora szemét. Biztos csak erre kellettem neki. Hogy újra beillanjon a köztudatba, valami kis "cafka" lánnyal. Neki aztán tök mindegy, hogy kivel, nem? Csak legyen valaki...

-          Te mit képzeltél? Hogy soha nem találom meg ezt az oldalt? Komolyan? - ordítottam bele a telefonba, amikor felvette.

-          Halló? - hallatszott a telefonban egy ijedt hang. Ami nem egészen Damien mély dörmögős hangja volt. Inkább egy rekedtes és ismerős hang... - Te vagy az, Skyler, drágám?

-          Te vagy az, nagyi? - kérdeztem, és megnéztem a telefonom kijelzőjét, ami azt jelezte, hogy "Dana nagyi".

-          Mi a baj, drágám? - kérdezte, és eléggé elszomorodtam a hangja miatt. Ráordítottam a telefonban, közben pedig nem is tett semmit. Szegény egyedül van az öregek otthonában, és még ilyenek is érik.

-          Semmi, semmi, majd hétvégén megyünk látogatni, szia, puszi! - hadartam, majd rögtön le is raktam.

Ciki, elég, ciki... Felhívtam a nagymamámat, mert úgy kezdődik a telefon névjegyzékben a neve, hogy "Da..", és majdnem ugyan az, mint a "Da..mien". Aztán még el is kezdtem ordítozni vele. Kárpótolnom kell azzal, hogy elrángatom anyáékat az öregek otthonába!

Mivel egy nagy idióta vagyok, hiszek a sorsban, és a sors akarta úgy, hogy ne mondjam neki ezt az egész fan-oldal dolgot, úgyhogy nem is hívtam újra.

Késő délután megbeszéltünk Merrivel, hogy elmegyünk a plázába, kicsit vásárolni, kicsit pletykálni, na meg persze mesélni a tegnapi esetekről. Kevinről meg persze Damienről. Tudtam, hogy nagyon ideges lesz rám, ha megtudja a játszótéri esetet, de én nem akarok semmit egy rock sztártól. Felejtse el, hogy én elmegyek vele randira. Nagyon jó ember, meg minden. Tényleg. Éppen ezért akarok úgy számítani rá, mint egy barátra. Arra nagyobb szükségem van, mint egy szeretőre, vagy egy társra. Ráérek én még.

Egy világos színű farmart vettem fel,és egy krémszínű kötött pulcsit, hozzá illő kiegészítőkkel, hogy igazán "plázázónak" nézzek ki. Gondoltam ehhez majd illeni fog a sok márkás zacskó, a starbucksos bögre, és természetesen a napszemüvegem, ami kellett is, mert a szél ellenére nagyon sütött a nap.

Anya úgy döntött, hogy nem hagyja, hogy egyedül botorkáljak el a plázáig, mert elvinne a szél, bár szerintem a súlyom egészen jól megtartana a talajon. Maximum úgy közlekednék, mint egy űrhajós.

Merri bent várt a pláza ajtaja mellett körülbelül öt méterrel, mert automatikus ajtó, ami mozgásra nyitódik és zárul. Amikor az emberek bejöttek, vagy kimentek Merrinek folyamatosan szétfújta a haját a szél. Megértem a problémáját, mert amíg átfutottam a kocsiból a plázáig, az én hajam is úgy nézett ki, mint egy madárfészek.

-          Szia – köszöntünk egymásnak egyszerre, és megöleltük egymást, csak az a baj, hogy egy irányba akartuk, és a fejünk összekoccant.

-          Második felvonás! - Megfogtam a vállát, és úgy irányítottam, hogy mind a kettőnk feje másik irányba menjen. Tudtam, hogyha nem fogom, akkor úgyis abba az irányba megy, amerre én is. Hiszen ilyen szeleburdi csaj.

Elindultunk az egyik irányba, amerre a kedvenc üzleteink vannak, és azokat rohamoztuk meg először... És fel is pakoltuk magunkat rendesen, vettünk mindenfélét, kiegészítőket, ruhát, nadrágokat, körömlakkokat, pólókat, cipőt. Igazából annyit, amennyit a szülők engedtek. Ha a szülők adnak nekünk egy összeget, abból mi rendesen be tudunk vásárolni, mert elég spórolósak vagyunk.

Mikor már lejártuk a lábunkat elmentünk a McDonalds felé, ahol Merri egy gyerekmenüt evett, én pedig csak sült krumplit.

-         Na, mi volt tegnap Kevinnel? - kérdezte izgatottan.

-         Elmentünk az erdei rétre, tudod hol van – mosolyogtam, hogy egy kicsit boldogan kezdjem az egészet, és meglepődjön.

-         Aha – mosolygott. - Az szép hely!

-         Szerintem is gyönyörű! Aztán csónakáztunk, sétáltunk, feküdtünk a virágok között, volt egy szép virágkoszorúm, mint a mesékben. Olyan hihetetlen volt az egész!

Már csillogott a szeme a szépségtől és a tökéletességtől, de le kellett lombozzam...

-         Aztán amikor már majdnem megcsókolt... - tartottam egy rövidke hatásszünetet. - ...bejelentette, hogy végig csak játszott velem, és egy fogadás miatt kezdett el randizni velem. - Elégedetten mosolyogtam, mikor megláttam a csalódottságot az arcán, mivel ezt a hatást akartam elérni. És igazából már túl tettem rajta magamat...

-         De.. mi.. ne.. komolyan? Ne! - motyogta.

-         De. Mert egy bunkó – mosolyogtam.

A szomorúságtól már csak unottan ette a sült krumpliját, és aztán felcsillant a szeme.

-          Mi az? - kérdeztem.

-          Tudom, hogy nem a legjobb időzítés most magamnak örülni, de ott van Damien Blake a sorok mögött. És tudom, hogy utálod, de most segítened kell, hogy megismerjem. Van mellette egy másik srác is, és az biztosan rendesebb, mint Kevin.. Bepróbálkozhatsz nála – mosolygott bíztatóan.

-          Ömm.. Van egy rossz hírem, drága barátnőm... - Vettem egy mély lélegzetet, majd elhadartam. - De tegnap majdnem smároltam Damien Blake-kel...

Az arcáról lefagyott a mosoly. Szúrósan nézett rám, és azt hittem, hogy elkezd ordítozni velem, de még egyelőre türtőztette magát.

-          Ha továbbra is ilyen hirtelen közlöd velem az ILYEN híreket, szerintem nemsokára idegösszeomlást kapok. Szóval kérlek, lassan adagold be nekem a hasonlókat, jó? - szuszogott halálos arccal. - Amúgy hogy történt?

Elmesséltem neki a tegnapi estét is, amikor sírva hívtam fel Damient, és aztán odaadta a kabátját, és fetrengtünk a játszótéren, jól éreztük magunkat, majdnem megtörtént a nagy első csók, aztán megcsörrent a telefon.

-          Megértem, akkor elkerüljük őket – mondta megértően. - Én sem vagyok olyan önző, hogy így is ismertess meg vele.

Lassan, halkan, feltűnés nélkül akartunk lelépni a Starbucks felé, hogy még nekünk is legyen valami jó ebben a napban, de egy hangos füttyszót hallottunk, majd egy fájdalmas ordítást. Késztetést éreztem arra, hogy megforduljak, és ahogy láttam, Merri már megfordult.

Damien ott állt, lefagyott arccal, majd úgy tett, mintha most venne észre, és integetett. Elindult felénk, egy srác pedig felkelt a padlóról, és követte a srácot.

-          Szia, idegen – köszöntött Damien.

-          Mi történt a sráccal? - kérdeztem.

-          Perecnek fájdalmai vannak – röhögött, és megrázta a kezét a levegőben, ezzel konkrétan azt jelezte, hogy ő ütötte meg.

-          Mivel érdemelte ki ezt? - nevettem fel.

-          Rendetlenkedett, hangoskodott... Kutyának nézte az embereket, és füttyögött. Meg lestírölte azt a csajt, akit amúgy én néztem ki magamnak...

-          Akkor ez azt jelenti, hogy te nem a bulikban, hanem a plázában csajozol? Elég vicces – húztam félmosolyra a számat.

-          Tényleg, nagyon – piszmogta.

Amíg Perec és Merri teljesen megnézték maguknak egymást, aztán pedig Merri Damient és Perec engem, addig Damiennel szemeztünk. Olyan kínos egy perc volt az egész, de inkább nem szólaltam meg addig, amíg valaki más meg nem törte a csendet.

-          Szóval... Nagyon fájt? - meredt rám Perec.

-          Mi? - értetlenkedtem.

-          Hát, amikor lezuhantál a mennyből, te angyal – mosolygott hódítóan, én meg elröhögtem magam.

-          Hé, perec, nézd! Ott egy jó csaj – szólt Damien, és egy random pontra mutatott.

-          Hol? Ki? Mi? - kezdett el forgolódni a srác, de amikor vissza akart fordulni, Damien gyorsan fejbe vágta.

-          Most már értem miért kéne rá bilincs – suttogtam oda az énekesnek, aki "én megmondtam" stílusban bólogatott.

Merri csak vihogott, én pedig átkaroltam, és odasúgtam neki, hogy ne feltünősködjön, mert így az életben nem fog megtetszeni Damiennnek.

Egy perc sem telt el, mikor odajött hozzánk egy magas formaruhás férfi.

-          Elnézést, de van valami probléma? - Rámutatott Perecre, aki a fejét fogva guggolt a földön. Hupsz.. ez egy biztonsági őr, a szolgálatunkra.

-          Éppenséggel van probléma bőven! - Damien felháborodva kiáltott fel. - Ez az ember zaklatja ezeket a hölgyeket, és már nem bír magával, így gondoltam közbelépek, mielőtt történne valami...

-          Ez lovagias magától, uram! - A biztonsági őr mondhatni büszke volt, majd megragadta Perec karját, és elrángatta tőlünk.

-          Uram, ne vigye el a srácot. Nem zaklatott minket – szóltam, mielőtt tényleg elvinné valahová.

-          Akkor most mi van? Akkor miért ütötted meg? - kérdezte zavarodottan.

-          Kicsit agresszív a srác – dadogtam magyarázat gyanánt.

-          Akkor most őt vigyem el?

-          Ne, mert tényleg kicsit zavaros a gyerek, de jogos volt az ütés is... - hadarta Merri.

-          Kifelé a plázából, mielőtt mindenkit beviszek a kapitányságra! - Az őr elordította magát, erre minden nyugodtan vásárló ember felkapta a fejét, és zavarodottan néztek felénk.

Rohamos léptekkel mentünk mind a négyen a kijárat felé, közben meg dőlt belőlünk a röhögés, és nem bírtuk abbahagyni. Már csak a pláza előtt nyugodtunk meg, amikor eltelt vagy öt perc.

-          Most miattatok nem tudunk tovább vásárolni – szomorodtam el.

-          Mit miattunk? Ha hagytad volna, hogy bevigyék ezt a nyomorultat, akkor simán maradhattunk volna – prüszkölt Damien. - Meg amúgy is... szerintem eléggé bevásároltatok már, talán egy életre...

-          Egy hétre sem elég ruha ez – nevetett fel Merri.

Időközben Perec kitalálta, hogy menjünk el fagyizni, és Merri is nagyon lelkesedett az ötlettől, és amíg elmentek kérni, addig Damiennel leültünk egy padra.

Szerencsére a szél már nem fújt annyira, de nem volt már olyan "fagyizós" idő sem.

-          Egyébként... Láttam egy fan-oldalon, ahogy engem szidnak, mert láttak veled tegnap este – mondtam halkan.

-          Hű, ez aztán furcsa.

-          Téged nem is érdekel? Ja! Tudom már miért. Mert nem téged cafkáztak le. - Már kezdtem beidegesedni, de azért próbáltam uralkodni az indulataimon.

-          Szerinted még hány oldalon tették közzé ezt az információt? És miért érdekel a külsők véleménye? Semmi nem történt közöttünk, így nem lehetsz cafka. Csak ne adj mások véleményére. Ennyi az egész.

-          Te könnyen beszélsz, mert már megszoktad...

-          Majd te is megszokod – kacsintott rám.

-          Miért szoknám meg? - nevettem fel. - Azt hiszed, hog több időt akarok veled tölteni?

-          Hát, barátok vagyunk, nem?

-          Barátok leszünk, ha leszeded azt az információt a blogról...

-          Hogy szedném le, ha nem az enyém a blog?

-          Kérd meg őket – sipítottam.

-          Hagyjál már – mosolygott, és rátette a kezét a vállamra. - Ilyen a celeb élet!

Gyorsan lesöpörtem a kezét a vállamról, majd elröhögte magát. Látta az arcomon, hogy elpirultam, de a franc essen bele! Nem akartam, hogy lássa, hogy elpirultam!

Merri és Perec sikeresen visszaértek hozzánk a legjobb pillanatban, amikor kezdett beállni a kínos csend. A legjobbkor jöttek! Ezért tartozom Merrinek.

-          Na, akkor pénteken ráérsz? Akkor lesz egy banda próba, és akkor megnézhetnéd. Meg, te is jöhetnél, Merri – mosolygott Damien, és megbökte Perec oldalát, hogy figyeljen.

-          Persze, ráérünk – mondtam, és Merri fülig érő mosolyát fürkésztem. Odaaraszolt mellém, és odasuttogta, hogy "tudja a nevem!". Elég vicces volt a lelkesedése, de most már nem szóltam neki, hogy türtőztesse magát, hiszen had örüljön az élet apró örömeinek.

Már nem voltunk túl sok ideig kint, mert a szél úgy érezte már eleget pihent, és most újra beindul, Merrivel meg nem éppen úgy voltunk öltözve, hogy kétszáz kilométer per órás sebességű szélnek tesszük ki magunkat, így hamar hazakísértek minket, és vége is lett a nagy vásárolgatásnak...